MAGYAR RENDŐRMÚZEUM BARÁTI KÖRE KULTURÁLIS EGYESÜLET HONLAPJA

„Jelenünk és a jövőnk a múltra épül!”

Székhely: 3360 Heves, Szerelem Alfréd út 25

Egyesületünk számlaszáma: K&H Bank Nyrt.

10402111 – 50485351 – 51541003

Adószám: 18578135-1-10

Tartalomjegyzék



Magyar Királyi Csendőrség esküszövege 1921-45.


"Én, XY, ünnepélyesen esküszöm a Mindenható Istenre, hogy Főméltóságú vitéz nemes nagybányai Horthy Miklós, mint Magyarország törvényesen megválasztott kormányzója, a magyar alkotmány s hazánk szentesített törvényei iránt hűséggel és hódolattal viseltetem. Esküszöm, hogy kötelességeimet, mint m. kir. csendőr (csendőrtiszt) a közrend, a közcsend és a közbiztonság szolgálatában az idevonatkozó utasítások szerint, (mint katona pedig a haditörvények és szabályok szerint mindenkor és mindenben) teljesitem, (haza- és nemzetellenes vagy olyan irányzat szolgálatába, amely a hadsereg vagy a csendőrség katonai fegyelmét aláásni igyekszik, nem lépek, semmiféle titkos társulatnak nem vagyok és nem leszek tagja), minden körülmények között csakis a szolgálat, a kormányzó és az állam javát mozdítom elő, a törvények, elöljáróim, és feljebbvalóim parancsainak és meghagyásainak készséggel engedelmeskedem és a szolgálati titkot híven megőrzöm. Isten engem úgy segéljen! Amen."



 

CSENDŐR TIZPARANCSOLAT

1. Megemlékezzél arról, amivel Istenednek tartozol!
2. Én vagyok a Te hazád: Nagymagyarország!
3. Hűséged, becsületed, vitézséged nem eladó!
4. Légy erkölcsös, józanéletű, engedelmes!
5. Tiszteld elöljáróidat, mint atyádat; szeresd bajtársadat mint tenmagadat!
6. Tanulj és tudj; a tudás második fegyvered!
7. Védd a másét, a magadét ne pazarold!
8. Mögötted a törvény, előtted is az legyen!
9. Igaztalanul ne vádolj, fegyvered ártatlant ne bántson!
10. A család szentély; ha magadnak nincs, őrsödben megtalálod!


v. NEMEREY Márton tábornok
Csendőrségi Lapok XXX.évfolyam. Budapest, 1940 július 15. 14.szám

 

Vándorkiállítások aktuális helyszinei:

Kisebb -  2019.02.17- től Miskolc-i Rendészeti Szakközépiskola

Nagyobb – Miskolc-i Rendészeti Szakközépiskolában

Tarnaméra Rendőrmúzeum

Elérhetőség

 

Cím: 3284 Tarnaméra, Árpád út 12.
Telefon: 06-36/479-514; (április 1. és október 31. között elérhető)
November 1. és március 31. között a Tarnamérai Állandó Kiállítás részlegesen zárva tart, ezért a kiállítás megtekintése ebben az időszakban kizárólag előzetes bejelentkezés alapján lehetséges. A részleges zárva tartás időszakában a Tarnamérai Állandó Kiállítás megtekintéséhez a budapesti Rendőrmúzeum 06-1/477-2183 telefonszámán szükséges bejelentkezni.

Részleges zárva tartás: november 1. és március 31. között a kiállítás megtekintése kizárólag előzetes bejelentkezés alapján lehetséges az alábbi időpontokban:

Kedd: 8.00-12.00
Csütörtök: 8.00-12.00

Tárlatvezető: Pocsai Lászlóné +36 36 479 514

 

Megközelítés: A Rendőrmúzeum Tarnamérai Állandó Kiállítása Budapesttől kb. 100 km-re található. Budapesttől autóval az M3-as autópályáról a 89-es lehajtónál célszerű lekanyarodni az állandó kiállítás megtekintése céljából.

 

Tervezett rendezvényeink 2022. év

 

2022 évi terveink

 

A HTBKOKKSZ. /Honvéd és Társadalom Baráti Körök Országos Közhasznú Szövetsége/ segítségével létrehozott 1848-as emlékhelynek további karbantartása és az ott tartott ünnepségeken való részvétel is fontos számunkra.

 

Képviseltetjük magunkat a HTBKOKKSZ áprilisi közgyűlésén majd az augusztus végi országos találkozón.

Július 4-10 között,7nap /6 éjszaka/ utazást szervezünk Dél Lengyelországba, szintén az IPA Heves Megyei Szervezettel közösen.

 

      Szeptember 2.-án  délelőtt a Egyesületünk legfontosabb eseményét a közgyűlést      

      majd délután a Pintér Tanyán tartjuk a XV. lecsófőző versenyt.

 

Ebben az évben is támogatjuk az IPA Heves Megyei Szervezete által 2022. szeptember10-én , Tiszanánán megrendezésre kerülő kerékpár teljesítménytúrát.

 

Október 01.-én szintén az IPA Heves Megyei Szervezettel és az RKSZ-el (Rendészeti Kiképzők Szövetsége)  közösen bált szervezünk./XXX./

 

Felkészülünk 2023-ra, a Magyar Honvédség 175. évfordulójának méltó

megünneplésére,

 

 Szervezeti élet keretén belül minden negyedév keretében elnökségi ülést tartunk.

 

Elérhetőségeink:

Levélcím: 3360 Heves, Szerelem Alfréd út 25.

Dr. Francsics Ottó elnök mobil:+36 20 9390291 E-MAIL:

fran.otto@t-online.hu

franotto@t-online.hu