MAGYAR RENDŐRMÚZEUM BARÁTI KÖRE KULTURÁLIS EGYESÜLET HONLAPJA

„Jelenünk és a jövőnk a múltra épül!”

XIV. alkalommal került megrendezésre a Heves megyei IPA szervezésében a mountain bike kerékpáros verseny új formában,

 

72 km-es táv teljesítésével lett meghirdetve, „teljesítmény túra” néven.

Csodálatos táj a Tisza tó és környéke. Kár, hogy ebből nem sokat vehetett észre a 27 kerékpáros.

A teljesítmény túra egy napon egyszerre két kategóriában zajlott le.

Az egyes kategóriában (profi) 6 versenyző indult.

A résztvevők 13 és 64 év közöttiek voltak.

Az abszolút győztes 19 éves, Panal Ádám (BP., Ferencváros)

A kettes kategóriában a legfiatalabb Huszti Dóra, 3 óra 32 perccel teljesítette a távot.

Miután fáradtan beérkeztek a versenyzők, Kisköre polgármestere ingyen strandolással, őzpörkölttel és színvonalas kulturális

műsorral kedveskedett.

A résztvevőknek az oklevelet és IPA pólót Szén József polgármester és Dr. Francsics Ottó, a Heves megyei IPA elnöke adta át.

Külön díjakat kaptak az abszolút győztes, valamint a verseny legidősebb és legfiatalabb résztvevője.

A sikeres verseny lebonyolításáért dicséret illeti a rendezőket és a helyi polgárőrséget.

Képek a rendezvényről:



Vándorkiállítások aktuális helyszinei:

Kisebb -  2017 április 17- től Veszprém-i Rendőr Fő-kapitányság

Nagyobb – Miskolc-i Rendészeti Szakközépiskolában

2017. évi terveink:

- Az előző évben elkezdett programjaink közül a nagyobbik rendvédelmi kiállítás - amely a polgárőrség és a hadtörténet anyagával van kiegészítve - a kisebbik kiállítás,- amely a rendvédelem és az IPA Heves Megyei Szervezet anyagával és egy komplett csendőr őrszobával van kiegészítve, vándor kiállításként járja az országot.

  • - HTBKOSZ segítségével létrehozott 1848-as emlékhelynek további karbantartása és az ott tartott ünnepségeken való részvétel is fontos számunkra.
  • - Egyesületünk legfontosabb eseménye a közgyűlés, melyet 2017. április 07-én tartunk.
  • - 2017. július 10. és július 16. között szintén az IPA Heves Megyei Szervezettel közösen kirándulást szervezünk Erdélybe.
  • - 2017. július 21.-én lecsófőző versenyt szervezünk.
  • - Ebben az évben is támogatjuk az IPA Heves Megyei Szervezete által 2017. augusztus 05-én, Tiszanánán megrendezésre kerülő kerékpár teljesítménytúrát
  • - 2017. október 07.-én szintén az IPA Heves Megyei Szervezettel és az RKSZ-el (Rendészeti Kiképzők Szövetsége) közösen bált szervezünk.
  •  - Szervezeti élet keretén belül minden negyedév keretében elnökségi ülést tartunk.

 

Elérhetőségeink:

Levélcím: 3360 Heves, Hunyadi János utca 19-21.
Telefon/Fax: +36 36 345358 (iroda)
Földrajzi koordináták:
Északi szélesség /lat fok: 47.594862 Keleti hosszúság /lng: 20.282097
Dr. Francsics Ottó elnök mobil:+36 20 9390291 E-MAIL:

fran.otto@t-online.hu

franotto@t-online.hu