MAGYAR RENDŐRMÚZEUM BARÁTI KÖRE KULTURÁLIS EGYESÜLET HONLAPJA

„Jelenünk és a jövőnk a múltra épül!”

Tartalomjegyzék

A hevesi Műhely kiadványban

megjelent anyag az elnökünkről:

Nyitni akartam a lakosság feléDr. Francsics Ottó

Akik olvasták eddigi riportjaimat, tudják, hogy szándékom szerint egy-egy érdekes, értékes embert kívántam bemutatni. Olyat, akitől tanulhattunk és még tanulhatunk valamit, aki ismertté tette településünket, és akit példaként állíthatunk a felnövekvő nemzedék elé.

Dr. Francsics Ottó nyugalmazott rendőr ezredes személyisége ilyen, és bár nem divat az állam elnyomó szervezetének tagjait, a rendőröket példaként állítani, a 17 évig városunk rendőrkapitányaként dolgozó és 2008-ban nyugdíjba vonult férfi életútjával mégis örömmel ismertetem meg Önöket.

Ha egyenruhát látnak az iskolás gyerekek, az első kérdésük az, hogy gyerekkorában is rendőr akart a bácsi lenni? Gyorsan leszögezem, nem akartam gyermekkoromban rendőr lenni. Autó-motor szerelőnek készültem, mint a korosztályomban nagyon sok fiú.

1950-ben születtem Budapesten, és a főváros forgalma velem együtt nőtt, környezetemben minden srác imádta a járműveket. Ezért is tanultam szerelőnek, majd később gépjárművezető karbantartónak. Igaz, szerelő sosem lett belőlem, mert mint kiderült, allergiás vagyok a motorolajra, a gépjárművezetés mégis segített a céljaim elérésében, ugyanis gépkocsivezetőként dolgoztam egy építőipari szövetkezetben, mikor lehetőségem nyílt az Országgyűlés Irodájára kerülni.

De hadd kezdjem az elején. Két fiútestvéremmel neveltek bennünket szüleink, akik a budapesti Vörös Október Férfi Ruhagyárban dolgoztak. Apám a rendész teendők mellett egy gyáron belüli trafikot is vezetett, mi gyerekek pedig minden szabadidőnkben neki segítettünk. Alig jutott időm a kortárs gyerekekkel játszani, viszont megtanultam hamar a számokkal bánni, és azt is, hogyan kell a felnőttek társaságában viselkedni.

Nem voltam jó tanuló, nyolcadikra értem el a négyes átlagot, de nem is akartam más lenni, „csak” szerelő.A gyakorlatokon azonban hamar kiderült, hogy a nyakig olajos munkáktól kiütéseket kapok, és ez arra ösztönzött, hogy továbbtanuljak. Gépjárművezetőként dolgoztam, és közben esti iskolában tanultam, hogy leérettségizhessek.

Megjött a kedvem a tanuláshoz, hiszen jelessel érettségiztem, és rögtön jelentkeztem egyetemre. Túl szép lett volna, ha fel is vesznek, a kedvemet azonban már nem lehetett elvenni, és két év múlva mégis elkezdhettem jogot tanulni.

Az építőipar azonban nem arról híres, hogy jogászokat nevel. Nekem is egyre nehezebben ment a napi sofőrködés, cementpakolás és csemperakás után a tanulás, ezért megváltásként érkezett egy lehetőség, hogy az Országgyűlés Irodáján lehetek gépjárművezető.

Kezdetben Volgával, majd Mercedesszel jártam, ami kiváltságnak számított a hetvenes években, és a küldemények címhez juttatása után hamarosan lehetőségem nyílt politikusok szállítására is.

Szerencsésnek éreztem magam, hiszen fiatalemberként neves politikusokat „fuvarozhattam”, továbbá lehetőségem nyílt az Országgyűlés Könyvtárába bejárni. A legtöbb sofőr beszélgetett, vagy pihent, ha várni kellett, én azonnal a könyvtárba siettem, ahol nyugodtan tanulhattam.

1981-ben szereztem jogi végzettséget, és azt a tanácsot kaptam, hogy ha – mai szóhasználattal élve - karriert akarok építeni, akkor próbálkozzak a rendőrséggel. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon lettem vizsgáló, de az a munka nem elégített ki. Szerettem volna a jogon tanultakat eredményesebben használni, és nagyon megörültem, mikor két év után lehetőségem nyílt a Budapesti Katonai Ügyészséghez jelentkezni.

A jogi szakvizsga megszerzése után először fogalmazóként, majd ügyészként dolgoztam, és nagyon jól éreztem magam. Azt csinálhattam, ami tetszik, és olyan kollégákkal, akik barátnak tekintettek, nem csupán kollégának. 1988-ig dolgoztam ott, és a munkahelyváltásnak döntően családi okai voltak.

Huszonegy évesen nősültem, született egy fiam és egy lányom, de a kapcsolatom a feleségemmel megromlott, ezért elváltunk. A gyerekek a feleségemnél maradtak, nekem pedig kellett keresnem egy olyan munkahelyet, ahol lakást is kaphatok. Az ügyészségen elődöm volt dr. Jusztin Ferenc, aki a Hatvani Rendőrkapitányság vezetője lett, és ő hívott a hatvani kapitányságra dolgozni. Így került a látókörömbe Heves megye, aztán egy tárgyalás kapcsán Hevesen is jártam, és megtetszett ez a nyugodt, tiszta levegőjű kisváros.

Azt is tudtam, hogy az akkori kapitány (Bohák Pál) hamarosan nyugdíjba vonul, nekem pedig esélyem nyílik a vezetői posztra, ezért szívesen vállaltam el a bűnügyi osztályvezetői beosztást, és annak is örültem, hogy a város szolgálati lakást tudott részemre biztosítani.

Tudom, hogy a hevesiek elvárása egy szigorú tekintetű, kemény kapitány lett volna, de én lehetőséget éreztem arra, hogy nyissak a rendőrség szigorú zártságán, hogy közelebb vigyem a rendőröket a lakossághoz, és arra is, hogy ne csak az elnyomó szervezetet lássák az egyenruhásokban, hanem a segítő társat, a velük élő, hasonló gondokkal küzdő polgárt.

A rendszerváltás rendkívül érdekes éveket hozott. Egyrészt mindenkiben jelen volt egy nagyfokú várakozás, másrészt a bizonytalanság össze is zavarta az embereket.Az, hogy én nyitni szerettem volna a társadalmi szervezetek, a lakosság felé, sokakat meglepett, és nem is értették. Akkor, amikor sokan szembetalálkoztak a demokrácia adta lehetőséggel, és azokkal élni is kívántak, tőlünk, rendőröktől továbbra is a régi, „hatékony” módszereket várták el.

Sokan értetlenül nézték, hogy én tárgyalni kezdtem a cigánysággal, hogy vezetőket akartam kinevelni közülük, és szerettem volna egy vajdát látni, aki kezelni tudja a sajátságos problémáikat, és rendet is tart köztük. Sajnos nem sikerült az elképzelésemet végigvinni, pedig már akkor látszott, hogy az ő problémájuk messze túlmutat a rendőrség feladatkörén, és ha ezt nem tudjuk kezelni, akkor később sokkal nagyobb gondot fog okozni.

Kicsit előre szaladtam, pedig amire a legbüszkébb vagyok, az a volt párbizottság épületének „megszerzése” volt 1990-ben. A fiatalok ma már el sem tudják képzelni, milyen méltatlan körülmények között dolgoztak a hevesi rendőrök egy régi épületben, aminek ugyan kiváló konyhája volt, de alkalmatlan volt minden további fejlesztésre.

Abban az évben az önkormányzatok megkapták a volt MSZMP ingatlanok jelentős részét, és dönthettek annak hasznosításáról. A hevesi önkormányzat a lakosság jóváhagyásával kívánta zeneiskola vagy kistérségi kiskórházként működtetni az épületet, és hihetetlen módon, de az utolsó pillanatban sikerült őket meggyőzni arról, hogy ezt az épületet irodaháznak építették, ami egyik elképzelésnek sem jó, de kiváló rendőrség lehetne. 1990 őszén költöztünk az „új” épületbe, és azt hiszem, az idő igazolta a döntés helyességét.

A megnyitó ünnepséget egy kis rendvédelmi kiállítással akartam színesebbé tenni, mert hallottam, hogy él a közelben egy gyűjtő, akinek számos, értékes történeti anyaga várja, hogy mások is megismerhessék. Innen datálódik az ismeretségem dr. Gulyás Istvánnal, aki aztán az évek során az egyik legkedvesebb barátom lett.

Az országban Hevest a dinnyéjéről és a Marcijáról ismerik, de higgyenek nekem, ma már IPA szervezetéről és a Rendőrmúzeumáról is.

A rendszerváltás éveiben hittem abban, hogy egy önkormányzati rendőrség eredményesebben meg tudná oldani a helyben keletkező problémákat. Kapitányságvezetői Klubot hoztam létre, ahová az ország kapitányain túl szakembereket hívtam meg, és közös fellépéssel reméltem egy újfajta rendőrség létrehozását.

A klub tetszett az országos vezetésnek is, ezért magához vonta az irányítását, az önkormányzati rendőrségből pedig semmi nem lett, viszont annyi haszna volt a kezdeményezésnek, hogy nekem számos országosan ismert és elismert támogatóm lett, akik később is szívesen segítettek szakmai munkámban.

Ezzel el is érkeztünk ahhoz a területhez, ami a legkedvesebb számomra.

Bárki mondhatja, hogy egy rendőrkapitányt nem szabad, hogy más is érdekeljen, mint a bűnüldözés, a kollégák ösztönzése a minél jobb munkára, de nekem meggyőződésem, hogy amit a szakmai munkámon túl tettem, az is a bűnüldözést, a lakosság és a rendőrség érdekeit szolgálja.

A Hevesi Rendőrkapitányság eredményei nem csak az itt dolgozókon, hanem a térség adottságain, a kapitányság felszereltségén, létszámán is múlik, és visszatekintve úgy érzem, nincs miért szégyenkeznünk. Ami a rendőrökön múlott, azt megtették, és ma is megteszik.

A magam részéről igyekeztem olyan kvalifikált embereket kiválasztani vezetőknek, akik egy-egy szakterületen nálam okosabbak, és aztán nyugodt szívvel bíztam rájuk a munkát. Szerencsés voltam, hogy találtam ilyen embereket, pl.: Gulyás Józsefet, Tóth Csabát, Kurcz Kálmánt, dr. Gortva Jánost, Kiss Istvánt, Tarr Istvánt, Megyeri Istvánt, Mezei Zsoltot, Juhász Nándort és örülök, hogy velük dolgozhattam. A kapitányság személyi állománya az ezredfordulón bármelyik térségben és beosztásban megállta volna a helyét, és jellemző, hogy a mai vezetők is akkor „nevelődtek”.

Mindezt csak azért mondtam el, mert sokan nem értették, mikor volt időm a civil kapcsolatok építésére, a Rendőrök Nemzetközi Szervezetének, az IPA-nak a tevékenységében való részvételre, vagy később a Rendőrmúzeum kialakítására.

A rendőrség akkor is anyagi gondokkal küzdött, gépjármű, benzin, számítógép, irodaszerek- és eszközök hiányoztak, amit civil kapcsolatokkal ki tudtunk egészíteni. Lehet ezt megvetni, vagy elítélni, de sajnos – részben - ma is így működik a rendőrség. Örülök, hogy segítő szándékú civilek is hozzájárultak a rendőrség működési feltételeinek javításához.

 

 


Ehhez persze nyitni kellett feléjük.

1991-ben létrehoztuk a Heves és Vidéke Bűnmegelőzési Alapítványt, melynek vezetését hamarosan Zalai Antal vette át. Hadd dicsekedjek el, hogy az alapító kuratórium tagja volt dr. Bencze József rendőr altábornagy, országos főkapitány is, akinek akkor még nem ez volt a rendfokozata és a beosztása. Az alapítvány hosszú időn keresztül technikai eszközökkel, irodaszerrel látta el a kapitányságot, illetve díjakat alapított, mely révén anyagilag is ösztönözhette a rendőröket.

A kapitányság nagyterme a város egyik legjobb és legszebb előadóterme, amit kár lett volna elzárni az emberek elől. A káli honvédség segítségével dobogót építettünk, és számos koncertet, műsort szerveztünk, melyen részt vehetett a város lakossága. Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy a rendőrség épületébe csak úgy szórakozni bemenjen valaki.

Az épületavató kiállításból nőtt ki a Magyar Rendőrmúzeum gyűjteménye, melyet 1996. augusztus 31-én nyitottunk meg Tarnamérán. Ezt követte a Magyar Rendőrmúzeum Baráti Köre Kulturális Egyesület létrehozása, mely mind a mai napig több mint négyszáz – tagdíjat fizető - tagot számlál. Célja a rendvédelmi kultúra megismertetése, a rendőrség munkájának népszerűsítése. A múzeumot anyagi okok miatt 2002-ben átadtuk az Országos Rendőr-főkapitányságnak, de a barátom, dr. Gulyás nem hagyta abba a rendvédelmi anyagok gyűjtését, és belekezdtünk két vándorkiállítást szervezni, amelyeket még napjainkban is működtetünk. A nagyobbik kiállítás a rendvédelem történetén túl az Országos Polgárőr Szövetség történetét, míg a kisebbik az IPA életet mutatja be.

A nemzetközi rendőr szervezethez (International Police Association) 1991-ben csatlakoztunk, és hoztunk létre Hevesen önálló csoportot, amelyet később közhasznú és megyei szervezetté alakítottunk. Tizenöt évig a magyar szervezet alelnöke voltam, de a helyi szervezet elnökeként ma is tevékenykedem, és pezsgő kulturális életet biztosítunk tagjainknak. Kevesen tudják, hogy a több mint százfős IPA- tagság mellett közel 250 fő támogató tagunk van, akik rajtunk keresztül ismerték meg a rendőrség tevékenységét, és folyamatosan szívügyüknek érzik a rendvédelmi szervek patronálását.

Az IPA rendezvényeit egyébként a lakosság a majálisok, az IPA- bál és a kiskörei kerékpárversenyek révén ismerhetik.

Büszke vagyok arra, hogy maradandó emléket tudtunk Heves 1848-as nemzetőreinek állítani. Tóth Zsigmond honvéd ezredes és Gyimesiné Gömöri Ilona muzeológus segítségével a Magyar Rendőrmúzeum Baráti Köre helyreállította a pusztacsászi temetőben található sírokat, és egy obeliszket állított fel a mintegy kétszáz hevesi nemzetőr tiszteletére.

Többen kérdezték, hogy mennyire tartom magam hevesinek?

Talán az elmondottakból is kitűnik, hogy szeretek itt lakni, tisztelem és szeretem az itt élő embereket, és mivel 22 éve itt élek, hevesinek tartom magam. 1990-ben megismertem dr. Patyi Zsuzsannát, öt év múlva született egy kislányunk és aktív korom legszebb éveit éltem itt meg. Június 11-én leszek 60 éves, két unokám ellenére nem érzem magam öregnek, és még vannak terveim, még szeretnék pár dolgot megvalósítani.

A piaccal szemben áll egy épület, ami Heves büszkesége lehetne, e helyett csak szégyenkezhetünk a lepusztult állaga miatt. Ebben az épületben kapott lehetőséget a Heves és Vidéke Bűnmegelőzési Alapítvány egy iroda kialakítására, és a többi „bennlakóhoz” hasonlóan, az épületet belülről már felújítottuk. A célom az, hogy az épületet kívülről is sikerüljön rendbe hozni. Tudom, ez nem megy a város vezetése nélkül, de én egy optimista ember vagyok, és hiszek abban, hogy ha több szervezet összefog, akkor fel tudjuk újítani az épületet.

A másik tervem egyszerűbb. Szeretnék egy kiadványt megjelentetni, melyben bemutathatok egy pár társadalmi szervezetet, döntően azokat, amelyek hozzájárultak a rendőrkultúra terjesztéséhez.

Aztán persze vannak egyéni terveim is. Mindig nyitott voltam a természetgyógyászat iránt, és a jövőben szeretném az emberekkel megismertetetni azokat a készítményeket, melyek engem is meggyógyítottak. Megszűnt a magas vérnyomásom, tünetmentes az allergiám, és egészségesnek érzem magam. Mit kívánhat még magának az ember…?

 

A beszélgetés végére ránk sötétedik, és a Szerelem Alfréd utcai ház udvarán szaladgáló berni pásztorkutya is érzi az est közeledtét. Dr. Francsics Ottó nyugodtan és derűsen köszön el tőlem, elárulva az élete nagy titkát: vannak dolgok, amiket komolyan kell venni, és vannak dolgok, amiket nem. Aki szét tudja választani e kettőt, az boldog ember lesz, aki nem, az mindig elégedetlen marad.

Heves, 2010. május 28.

Gottschalk Róbert

 

Vándorkiállítások aktuális helyszinei:

Kisebb -  2017 április 17- től Veszprém-i Rendőr Fő-kapitányság

Nagyobb – Miskolc-i Rendészeti Szakközépiskolában

2017. évi terveink:

- Az előző évben elkezdett programjaink közül a nagyobbik rendvédelmi kiállítás - amely a polgárőrség és a hadtörténet anyagával van kiegészítve - a kisebbik kiállítás,- amely a rendvédelem és az IPA Heves Megyei Szervezet anyagával és egy komplett csendőr őrszobával van kiegészítve, vándor kiállításként járja az országot.

  • - HTBKOSZ segítségével létrehozott 1848-as emlékhelynek további karbantartása és az ott tartott ünnepségeken való részvétel is fontos számunkra.
  • - Egyesületünk legfontosabb eseménye a közgyűlés, melyet 2017. április 07-én tartunk.
  • - 2017. július 10. és július 16. között szintén az IPA Heves Megyei Szervezettel közösen kirándulást szervezünk Erdélybe.
  • - 2017. július 21.-én lecsófőző versenyt szervezünk.
  • - Ebben az évben is támogatjuk az IPA Heves Megyei Szervezete által 2017. augusztus 05-én, Tiszanánán megrendezésre kerülő kerékpár teljesítménytúrát
  • - 2017. október 07.-én szintén az IPA Heves Megyei Szervezettel és az RKSZ-el (Rendészeti Kiképzők Szövetsége) közösen bált szervezünk.
  •  - Szervezeti élet keretén belül minden negyedév keretében elnökségi ülést tartunk.

 

Elérhetőségeink:

Levélcím: 3360 Heves, Hunyadi János utca 19-21.
Telefon/Fax: +36 36 345358 (iroda)
Földrajzi koordináták:
Északi szélesség /lat fok: 47.594862 Keleti hosszúság /lng: 20.282097
Dr. Francsics Ottó elnök mobil:+36 20 9390291 E-MAIL:

fran.otto@t-online.hu

franotto@t-online.hu